Megírtam az első álhíremet. Eredetileg egy pont.ma- pályázatra volt hivatott beküldődni, de lekéstem a határidőt. Azért legalább itt olvasható lesz:
Shangri-La
Szerte az egész világon hatalmas megdöbbenést váltott ki a felfedezés: Shangri-La, Atlantisz keleti változata, a gazdagság mesebeli szigete igenis létezik!
A híres Dr. Dzséjmsz Hiltön, magyar származású természettudós, pár éve megpedzette annak lehetőségét, hogy a legendás város talán nem is pusztán dajkamese, akkor a világ felháborodással állította:“A vén gyogyósnak az elmeosztályon volna a helye!” Ezzel mit sem törődve, a professzor 2009 novemberében pár segítőtársával -névszerint: Blegin Blog ranran törzsfőnök, Házi Gergely orvos-asztronómus-médium, valamint Heinrich Schliemann térképész-halandzsaszakértő- együtt kutatóexpedíciót is szervezett az ázsiai Kunlun hegységbe. Hollétükről a világ semmit nem tudott egészen a múlt hétig, mikor is egy vakációzó kínai család rátalált Dr. Hiltönre a hegység észak-keleti részén, aki -elmondásuk szerint- tülszoknyában hullahoppozott, Elton John “The Trail We Blaze” című dalát énekelve.
A doktor pár nap pihenés után beszámolt felfedezéséről: Shangri-La, a Kunlun egyik hegyközi völgyében terül el teljes valójában. Lélegzetelállító élővilágával, különösen gazdag termőföldjével, a fejlett kultúrájú, civilizált őslakosokkal, valamint a hegyekben fölhalmozott nem csekély mértékű aranykészleteivel méltán kiérdemli a “Századunk Legnagyobb Felfedezése” titulust.
Mindazonáltal, szerte a földön nem ez váltotta ki a legnagyobb izgalmat, hanem a tény, hogy Shangri-La legendája igaznak bizonyult: az ottani férfiak csakugyan tökéletesek. 
A legtöbb kontinensen leírhatatlan a fejetlenség: minden nő, 12-85 évesig, hisztérikusan próbál átszökni, illetve elsőként átjutni az államhatárokon, hogy mihamarabb Ázsiába érhessen. Barack Obama, az Amerikai Egyesült Államok elnöke, így nyilatkozott: “Semmi ok a pánikra. Ha beigazolódik gyanúm, mely szerint a dolog hátterében egy számunkra eddig ismeretlen, és veszélyes terrorista szervezet áll, Amerika nem fog késlekedni, és azonnal…” Az elnök mondandójában csak idáig jutott, hiszen kénytelen volt a magánhelikopterükön távozó felesége és két lánya után iramodni.